Mikor beszélünk teljes zárcseréről, mit takar ez a kifejezés?

Az internet világában mindenki olvas mindent, de nem egyértelmű az emberek számára, hogy mit takar a zárbetét-csere, mit takar egy kilincs-csere, illetve mi van akkor, ha a kulcs jó, de a zárszerkezet nem működik. Javaslat, hogy mindig olyan szakemberhez forduljon, akinek információdús a leírása, a szakmai tájékoztatása és érdemes utánaolvasni annak is, hogy mióta működik a cég. A teljes zárcsere azt jelenti, hogy meghibásodott a zárbetét, tönkrementek a csapok, az alkatrészek benne, nehezen megy bele a kulcs a zárba, illetve a zárszerkezet is akadozva működik nyitás, zárás közben. És nem utolsósorban, a kilincs, illetve címer/díszítőelem is kopott, lóg, elhasználódott, azaz cserére szorul. Egyszóval zárszerkezet-csere, kilincs-csere és zárbetét csere együttesen a teljes (vagy komplett) zárcsere fogalma. A teljes ajtózár kicserélése során lehetőséget kapunk arra is, hogy egy olyan biztonságosabb, egységesebb zárra váltsuk ki a régi zárat, hogy egy kulcs nyissa például a kertkaput a bejárati ajtóval, netán a garázs- vagy tároló zárjaival együtt.

Beletört az ajtózárba a kulcs, mit tehetünk ilyenkor? Nekiálljunk vagy hívjunk szerelőt?

Zárszerelői szemmel nézve, ne álljunk neki házilag, hiszen nem tudjuk, hogy mihez fogjunk, milyen szerszámot vegyünk elő. Hívjanak minket bátran, mi segítünk, Budapest területén belül megoldjuk a zárási- illetve nyitási problémáját! Laikusként azt gondoljuk, hogy a kézben tartott kulcs alapanyagból ítélve masszív anyagú, soha nem lesz vele gond, nem törik bele a zárba, de mégis megtörténik a baj. Mégpedig úgy, hogy a kezünkben marad a fele, a másik pedig a zárban. Ezt azért elég nehéz kiszedni még egy szakember számára is. A kulcsokat nagyon sok, illetve különböző erőhatás éri, pl. a zsebben vagy bárhol máshol nekiütődhetnek tárgyak, amik deformálást, sérülést okozhatnak a kulcsban. Ezek előbb vagy utóbb a zárban is problémát, meghibásodást okozhatnak vagy épp az elkerülhetetlent, a kulcs beleszorulását, beleragadását.

Mit ne tegyünk ilyenkor, mi a legjobb tanács?

Valamiért belénk van kódolva a pánik, ami a legártalmasabb reakció, mely miatt nekiállunk feszegetni ha nem nyílik az ajtó, mert azt gondoljuk, hogy csináltunk már ilyet, előbb-utóbb úgyis kinyílik. Persze természetesen a gyengébb enged, azaz a kulcs el fog törni, beszorul a zárba. Ilyenkor persze megyünk tovább, majd mi kiszedjük a beletört darabot valamilyen fogpiszkálóval, tűvel vagy csavarhúzóval, ám ez sem sikerül. Sőt, amit még meg lehetett volna menteni, azt is tönkretettük a csavarhúzó éles hegyével. Hagyjuk abba ezt a kísérletezést, hívjunk szakembert, aki kinyitja nekünk az ajtót és tesz bele egy másik zárbetétet, mivel már a régit mi, saját kezűleg használhatatlanná tettük. A gyorsabb és egyszerűbb megoldás érdekében, ilyenkor a zárcsere a nyerő, azért ne kísérletezzünk házilag se a nyitással, se a kulcs kiszerelésével, ami beletört, pláne ne fúrógéppel! Ilyenkor elkövetik a legtöbben azt a hibát, hogy egy sima zárcseréből átnyergelünk egy zárszerkezet cserébe is, ami egy többpontos zár esetében több tízezer forintig is terjedhet.

Tényleg működnek a filmben lejátszott zárfeltörési trükkök a valóságban?

Szinte mindenki már látott olyan amerikai filmet, ahol egy bankkártyával vagy egy hajtóművel, esetleg bármilyen drótdarabbal egy pillanat töredéke alatt kinyitnak egy ajtót és bejutnak az ingatlanba. A másik hasonló szituáció, amikor egy rúgástól az ajtó egyszerűen a tokból kiszakad és kitárul előttünk a belső tér. Valójában a zárszerelő szakemberek szerint az egyszerű zárakat tényleg ki lehet nyitni így, de hogy mivel, azt nem áruljuk el, hiszen ebből élünk, ez üzleti titok. A bankkártya alkalmazása egy régi, bevált trükk, hiszen ott nincs bezárva az ajtó, hanem az úgynevezett zárnyelvet kell csak visszalökni, ha kívülről nincs kilincs csak egy fix gomb. Több olyan ajtónyitásnál is voltunk, ahol az ügyfél pénzspórolás tekintetében már az összes bankkártyáját, illetve személyi igazolványát elkoptatta, tönkretette, és még mindig ott áll az ajtó előtt elkeseredve, hogy milyen hosszú időt fog tölteni az okmányirodában ezeknek a pótlásával. Arról már nem is beszélve, hogy majdnem elsírta magát, hogy rossz helyre dugta a bankkártyát, ott nem volt semmi, ahol ő kereste, mi pedig 10 másodperc alatt kinyitottuk egy speciális zárnyitó eszközzel. Sajnos a filmekre hagyatkozva, az emberek azért nem vesznek biztonsági, úgynevezett minőségi, betörésbiztos zárat, mert azt gondolják, hogy bármilyen zár is legyen az ajtón, a betörő mindent kinyit. Ismeri mindenki a szlogent, hogy betörő előtt nincs zár, ezzel minket, zárszerelő szakembereket az őrületbe kergetnek. A teljes tisztánlátás érdekében, a leggyakoribb módszerek, amiket a betörők alkalmaznak, az a pajszer, azaz a feszítővas, nagy csavarhúzó, amivel tönkreteszik az ajtófélfát, illetve az ajtó lapot, így jutva be az ingatlanba.