Zárszerviz XIX. kerület

ZÁRSZERVIZ BUDAPEST XIX. KERÜLET

zárcsere, zárcsere Budapest, zárszerviz, zárszerviz Budapest

UNIX – Budapest XIX. Üllői út

Zárszerviz, ajtózár-szerviz szolgáltatások rendszeres végzése az UNIX ajtóalkatrész forgalmazónál. Több kerületben is rendeltek már tőlünk ajtóikon zárszerelési feladatokat. Reméljük a jövőben is ajtózárszerviz cégünk partnerei lesznek.

Budapest XIX. Pozsonyi u.

„Zárszerviz a XIX. kerületben”, ezt ütötte be a Google keresőbe az ügyfél, így talált ránk a megrendelőnk. Örült, hogy a zárcserét velünk csináltatta, végeztette, mert a lakásnak az összes ajtaját átnéztük, karbantartottuk, így egy jó darabig nem lesz velük gond.

Budapest XIX. Jókai u.

A társasház zárcserét rendelet a Jókai utcában, egy folyosórács tönkrement Elzett 700-as bevésőzár cseréjére. De még előtte a rácsot ki kellett nyitni, mert az egyik lakó beletörte a kulcsot. Kollégánk a helyszínen elvégezte a nyitást és a cserét, majd kiállította a számlát.

Budapest XIX. Vas Gereben u.

Zárszerviz témakörbe tartozó, szoba szekrényajtó nyitásához kérte fel cégünket egy idős néni. Ez nem teljesen a szakterületünk, de mivel olyan kedves volt, így segítettünk és sérülésmentesen kinyitottuk neki a szekrényzárat.

Zárszerviz ügyelet

06-30-265-5531
06-70-770-2942

Hívjon!

Budapest XIX. Zoltán u.

Zárszerviz szolgáltatást végeztünk kínai bejárati ajtón, mert rosszul lett beépítve és tönkrement a zárszerkezet. Az ügyfél nagyon örült, ahogy megtalálta az erre szakosodott zárszerviz cégünket. Azóta már a szomszédjánál is dolgoztunk, neki is kínai bejárati ajtója van.

Budapest XIX. Kossuth L. u.

Zárszerviz cégünk helyszíni garázsajtó szervizelést hajtott végre egy kertes háznál, mert a régi, több mint 20 éves garázsajtó zár már nagyon akadozott, és az ügyfél meg akarta előzni a bajt.

Budapest XIX. Kölcsey u.

XIX. kerületi zárszerviz cégünk kulcselhagyás miatt sietett a helyszínre. Az ügyfél olyan zárbetéteket kért, amelyek másolásvédelemmel rendelkeznek. Ezt a helyszínen meg tudtuk oldani, hiszen az izraeli RB LOCXIS zárbetét teljes méret-szortimentje a szervizautónkban, azonnali beszerelés végett, megtalálható.

Budapest XIX. Árpád u.

Zárszerelést végeztünk zárszerviz keretében egy családi ház kertkapuján. Még a régi, egytollas, Elzett kulcs működtette. Cilinderes verzióra átalakítottuk, új kilincset, zárbetétet és zárvédő rozettát szereltünk fel.

Budapest XIX. Áchim A. u.

Műanyag bejárati ajtón végeztünk zárbetét cserét, és egyéb zárszerelési feladatokat. Zsanérállítást, kilincs cserét, zár ellendarab igazítást.

zárcsere, zárcsere Budapest, zárszerviz, zárszerviz Budapest

Zárszerviz ügyelet

06-30-265-5531
06-70-770-2942

Hívjon!

Budapest XIX. Vécsey u.

Anbo postaládazárat cseréltünk, mert a régi tönkrement. Az ügyfél nem tudta a postaládazárat kinyitni. Zárszerelő kollégánk percek alatt sérülésmentesen kinyitotta, majd beszereltünk egy új postaládazárat.

Budapest XIX. Hunyadi u.

Egy olasz biztonsági bejárati ajtóban Securemme tollas kulcsos ajtózár-csere történt. A régi szerkezet már nagyon akadozott, az ügyfél már alig tudta bezárni.

Budapest XIX. Nádasdy u.

Zárcserét végeztünk egy Mul-T-Lock izraeli biztonsági ajtóban. A régi 7x7 zárbetétet cseréltük ki egy szintén izraeli, csak már prémium kategóriás, másolás- és törésvédett RB zárbetétre.

Budapest XIX. Csokonai u.

Zárcsere munkát végeztünk egy panel ajtóban. A felső 777-es bevésőzár megadta magát. Ennek a cseréjére és zárszervizelésére hívtak minket ki a helyszínre.

Budapest XIX. Hungária út

Doom biztonsági bejárati ajtóban zárbetét cserét kértek. A biztosító előírta a jobb minőségű zárbetét alkalmazását a lakásbiztosítás megkötéséhez, ezért a cégünk által forgalmazott, MABISZ 6 kategóriájú, RB zárbetétet szereltük be

Budapest XIX. Corvin krt.

Zárcserét végeztünk tűzgátló biztonsági ajtóban. A régi a sok használattól a zár teljesen kikopott, már nem húzta vissza a zárnyelvet.

Shares 0