Betörés utáni kárkifizetés – Biztosítás

Betörés utáni kárkifizetés a biztosító részéről csak akkor történhet, ha van érvényes lakásbiztosítás. Sokan gondolják úgy, hogy a lakásbiztosítás felesleges, kidobott pénz az ablakon. Sajnos csak akkor jönnek rá azonban az ellenkezőjére, mikor már megtörtént a baj. Legyen az tűzkár, csőtörés, beázás, vihar okozta kár, vagy ami a mi szolgáltatásunkat is érinti, a betörés, illetve a betörés utáni kárigénylés benyújtása a biztosító felé.

Ha belegondolunk, egy lakásbiztosítás nem is olyan nagy összeg. Egy átlagos 50-70 m2 nagyságú lakásra kötött biztosítás éves díja körülbelül 20-30 ezer forint. Ez negyedévre lebontva kb. 5000-7500 forint, azaz napi 55-84 forint. Érdemes kicsit elgondolkodni azon, hogy ha betörnek a lakásunkba, felforgatják a dolgainkat, ráadásul el is tulajdonítanak magas értékű értéktárgyakat, számunkra kedves ékszereket, emlékeket, készpénzt, laptopot, kamerát, mobiltelefont, stb., és még a bejárati ajtónkat is tönkreteszik, akkor mit is jelent az a napi 60-90 forint valójában. Ha nincs lakásbiztosítás, még a fentiek helyrehozatalát is mindenkinek magának kell finanszíroznia. Mindent egybevetve, egy betörés esetén nagyon komoly anyagi kárt is el lehet könyvelni.

Fontos a lakásbiztosítás!

Ha van lakásbiztosítás, ami egy széles körű, sok mindenre kiterjedő biztosítás, és kárigényünket számlákkal vagy (ingóságok esetében) fényképekkel kellően alá tudjuk támasztani, akkor mindenképpen be kell a kárigényt nyújtani a biztosító felé. Ha csak a biztosító 50 ezer forintot is fizet, az is több mint a semmi!

A biztosítók által szabott értékmeghatározásokban és kifizetésekben nem tudunk állást foglalni, ezekkel kapcsolatban a biztosítótársaság szakemberével kell egyeztetni. Cégünk a betörés utáni helyreállításban tud segíteni: az esetleges megrongált ajtó nyitásában, a sürgősségi zárcserében, zárszerelésben, a betörés utáni zár helyreállításban.

Mit tegyünk, ha megtörtént a baj?

Amikor megtörtént a baj és betörtek Önhöz, ha lehet, ne menjen be a lakásba, vagy ha bement, ne nyúljon semmihez, hogy a nyomrögzítőknek könnyebb dolga legyen.

Mindenképpen értesítse a rendőrséget és jelentse be, hogy pontosan hol, mikor, mi is történt. A rendőrség egy helyszínelő csapatot fog kiküldeni az Ön lakásába, ami megtörténhet akár fél órán belül is, de tapasztalatunk szerint, ez általában több órát szokott igénybe venni, mert sajnos nem csak az ön lakása az „áldozat”.

A helyszínelő kollégák nyombiztosítása után, győződjenek meg róla, hogy a jegyzőkönyvbe belekerült a rongálási összeg is, mint kár, mert az ajtórongálás helyrehozatalának díját a biztosító a legtöbb esetben megtéríti. A betörés utáni helyreállítást végző zárszerelő szakembertől kérjenek részletes számlát, amit majd a biztosító felé be tudnak nyújtani, mert ennek hiányában a biztosító nem fizet!

A rongálás és helyreállítás költségét várhatóan a biztosító 30 napon belül vissza fogja utalni Önnek. A betörés utáni helyreállítás során kérjék ki a zárszakértő véleményét az ajtóval, ajtózárakkal kapcsolatban, illetve azok megerősítésének lehetőségeiről, hogy a jövőben ez többet ne fordulhasson elő!

Zárszerviz cég bevonása a biztonság érdekében

Végül, de nem utolsósorban célszerű egy zárszerviz céget bevonni a rendőrség távozását követően.

Zárszerviz cégünk szakszerű segítséget nyújt az Ön részére, ez után a borzalmas esemény után. Kollégáink helyreállítják a megrongált zárakat, kicserélik őket, éjszakára is mindenképpen zárhatóvá teszik a bejárati ajtót, még ha csak ideiglenesen is. Mindenre megoldást kínálunk!

A zárcsere után szemrevételezzük az ajtót és segítünk ügyfeleinknek abban, hogy biztonságossá tegyük azt ajtót, a jövőben senkinek ne kelljen betöréstől tartania! Minden ügyfelünk pénztárcájának megfelelő javaslatot teszünk, mind az ajtó megerősítése, mind a zár védelme érdekében!

Nem feltétlenül kell több százezer forintot biztonsági ajtóra költeni, pár tízezer forintos beruházással is el lehet érni olyan eredményeket, hogy inkább a szomszéd ajtót vegyék célba a betörők. Forduljon hozzánk bizalommal!

Betörés utáni kárkifizetés, Betörés utáni kárkifizetés Budapest, biztosítás, biztosítás Budapest

Betörés előtti és utáni zárszerviz szolgáltatások

Hétfőtől péntekig:  8 és 20 óra között

 

06-70-770-2942

Betörés utáni kárkifizetés, Betörés utáni kárkifizetés Budapest, biztosítás, biztosítás Budapest