A tegnapi történet folyatása – meglepő befejezéssel!

A tegnapi történetben szereplő hölgy úgy döntött, hogy minket kér fel az ajtó rendbehozatalára. Kértünk tőle fotókat, majd ezek alapján megbeszéltük, hogy milyen munkákat szükséges elvégezni. Be kell szerelni egy új zárbetétet, egy új pajzsot feltenni, majd beállítani az ajtót, beigazítani azt, hogy a zár megfelelően működjön. A kis sérülési nyomokkal az ajtólapon nem tudtunk mit kezdeni mi sem, mert maradandó károsodást okoztak rajta az ajtónyitásnál.

A munkát mi el is végeztük, a hölgy meg volt elégedve, majd mondta, hogy nem hagyja annyiban, és az előző cégtől visszaszerzi a kifizetett összeget.

Az este folyamán kaptunk is tőle egy üzenetet, hogy sikerrel járt. Az ajtónyitó cégtől vissza is kapta a teljes összeget!

Mi ebből a konzekvencia? Véleményünk szerint, nem szabad hagyni, hogy az ajtót tönkretegyék, ez nem játék! Nem szabad a barbárkodást a „szakemberre” hagyni! Ha nem tudja értelmesen elmondani, hogy hogyan fogja kinyitni az ajtót, akkor ő sem tudja. Ha meg nem tudja, semmi keresnivalója az ajtó előtt, nyugodtan küldjék el! Érdeklődjenek, keresgéljenek, telefonáljanak, és inkább egy órával később jussanak be a lakásba, minthogy egy új ajtót kelljen venni!

2017.03.28.