Műanyag zárbetét csere Dunakeszin

Rengeteg műanyag ajtó van beépítve Dunakeszin a családok számára oly népszerű lakóparkokban, mind fehér, mind barna színben. Ezekből a műanyag ajtókból is vannak olcsóbb, illetve drágább változatok. Ez az építtetőtől függ, hogy ki melyiket szerelteti be, milyen minőségben és milyen nyílászárókkal adja át a társasházat a lakók részére.

A fehér, illetve barna színű műanyag bejárati ajtók lehetnek kilincsemelős szerkezettel ellátottak, illetve kulccsal működtethető, ún. hagyományos változatúak. Amit tudni kell, hogy mindkettő ajtóél-vasalat, csupán a kivitelük más. Az egyiknél a kilincset kell felemelni, miáltal a szerkezet záródási pontjai kitolódnak, majd a kulccsal reteszelik ezt az állapotot és így marad zárva az ajtó. A másik esetében, csak simán, mint a hagyományos ajtóknál a kulcsot kell elforgatni és ezáltal reteszeli a többpontos vasalat a műanyag bejárati ajtót.

A következő problémák szoktak fellépni a műanyag ajtókkal kapcsolatban. Elsősorban zárbetét-csere miatt szoktak megkeresni minket. Ez történhet új lakásba költözés vagy lakásváltás miatt, továbbá a biztonság növelése céljából. A másik gyakori ok, amely miatt hozzánk fordulnak az az, hogy valami probléma történik a vasalattal. Például a kilincs emelésére nem reagál a szerkezet. Ilyenkor zárszerkezet, azaz a vasalat szorul cserére.

A harmadik probléma pedig a műanyag ajtók lógó kilincsei. Ilyenkor lehet probléma magával a kilinccsel, pl. eltört benne egy rugó, vagy a zárszerkezet, a vasalat a hibás. A kilincs probléma esetén vagy a kilincset szoktuk lecserélni vagy pedig magát vasalatot és a kilincset is. Ez azonban a legtöbbször a helyszínen derül ki, mikor szakemberünk átnézi, hogy mi is a probléma a bejárati ajtóval.

Amennyiben nincs különösebb gond, érdemes rendszeresen ellenőrizni a záródást, hogy mindig tökéletesen záródik-e az ajtó és amikor a legelső kis probléma felmerül, akkor azonnal zárszerviz szolgáltatóhoz fordulni.

A zárbetét csere során cégünk csakis jó minőségű zárbetéteket szerel a műanyag ajtókba. Azt tudni kell, hogy a műanyag ajtógyártó vállalatok csupán azért látják el zárbetéttel az ajtót, hogy a beépítés során be tudják azt zárni és ellenőrizzék, hogy működik a záródás. Ilyenkor az ajtógyártónak nem célja a biztonság, így mindig a legolcsóbb, védelem nélküli, rossz minőségű zárbetéttel látja el az ajtót.

Ezért érdemes az új lakásba költözéskor rögtön lecseréltetni a zárbetétet egy normális, jó minőségű zárbetétre. Az általunk forgalmazott és szerelt izraeli zárbetétek zártörés ellen, fúrás ellen, magkihúzás ellen, finomnyitás ellen alapból védve vannak, illetve lehet a másolásvédett változatot is választani, amennyiben a kulcsok sokszor kerülnek idegen kézbe. A másolásvédelem azt biztosítja, hogy ne tudják idegen emberek a kulcsot lemásolni a hátunk mögött.

A biztonság szempontjából az olcsóbb, vékonyabb kivitelű műanyag ajtók nem éppen a legbiztonságosabbak, ezeket érdemes ellátni egy hevederzárral megerősítésképpen. A hevederzárral ki lehet küszöbölni a befeszítéssel történő bejutást, amit a műanyag az anyagából adódóan megenged, ám ezt a hevederzár megakadályozza. Cégünk a hevederzárakat, szinten izraeli, prémium kategóriás zárbetéttel ellátva adják át az ügyfelek részére, így elmondható, hogy az ajtó hevederzárja kiválóan védi az ajtót mind a befeszítés, mind az egyéb zárnyitások ellen. Ilyen esetben az ajtóvasalat gyakorlatilag elveszti az értékét, funkcionalitását, mivel a hevederzár tízszer annyi biztonságot ad, mint a gyengén záródó görgők, illetve a semmire sem jó zárbetét.

Amennyiben Ön Dunakeszin lakik és szeretné önmagát, családját biztonságban tudni, úgy forduljon minél előbb cégünkhöz, hiszen a biztonságnál semmi nem lehet fontosabb!

Rugalmas munkavégzéssel, profi szakemberekkel, kiváló minőségű zárakkal, garanciával és kötelező számlaadással állunk Dunakeszin lakó ügyfeleink rendelkezésére! Ha megbízható szolgáltatót szeretne, mindenképp hozzánk forduljon!

06-30-265-5531

06-70-770-2942