Iseo biztonsági zárcsere, zárszerviz Budapest területén

Az Iseo zárcsere a szakembernek egyszerű, mivel több rögzítési pontja is van. Akár a homlokból két darab csavarral, akár szemből négy darab fenékcsavarral, vagy a zárdoboz sarkaiban lévő szerelőnyílásokba pattintott, menetes bolhán keresztül rögzíthető maga a zárszerkezet.

Ebben az esetben a régi zárból ki kell szerelni a pattintó bolhákat és az új zárszerkezetbe áthelyezni őket. Vigyázni kell a szétszedésnél, hogy minden alkatrész visszakerüljön a helyére.

Az Iseo trezorzáraknak a magyarországi jelenléte, a többi trezorzárhoz képest még fiatal. Cégünk kb. 7-8 éve kezdte meg kapcsolatát az Iseo gyárral, így azóta található a hazai biztonsági ajtókban Iseo trezorzár. Ezek mind egy-egy zárcsere folyamán kerültek az ajtókba, azaz valamilyen Magyarországon már jelen lévő, olasz biztonsági zárszerkezetet váltottak ki. Mivel még fiatalok ezek az Iseo zárak, a kimondottan Iseo zárszerkezet csere a zár meghibásodása miatt nem jellemző.

Kulcselhagyás miatt, új ingatlanba történő költözés miatt, biztonsági okokból természetesen szokták igényelni a komplett zárcserét ügyfeleink, amelynek kivitelezésében készséggel állunk budapesti és pest megyei ügyfeleink rendelkezésére.

Házi karbantartásra az Iseo biztonsági zárak esetében nincs szükség. Gyárilag el van látva kenőanyaggal a zár belseje, amely egyéb síkosítást már nem igényel.

A zárcsere befejeztével a zárszerelő szakember feladata a zárszerkezet megfelelő működésének alapos ellenőrzése, amelynek ezt követően, hosszú évekig tökéletesen kell működnie.

Amennyiben bárki is egy kis akadást, szorulást észlel a zár működésekor, érdemes Iseo zárszerelő céghez fordulnia, a nagyobb bajok elkerülésének érdekében.

Az Iseo biztonsági trezorzárak fix-lamellás szerkezetek, így ezek nem kódolhatók, és külön lamella-csere sem végezhető el bennük! Bárminemű probléma esetén a zárszerkezet komplett cseréjét kell elvégezni.

Iseo zárszerelés, zárszerviz, zárjavítás

A magyarországi piacon, Iseo biztonsági zárszerkezetből körülbelül 5-6 különböző méretű trezorzárat tudunk felsorakoztatni.

Van, amelyiknek a csapdanyelve felül van, és van, amelyiknek alul. Vannak négy rudazattal és csapdanyelvvel rendelkező szerkezetek, vannak három rúddal és csapdanyelvvel ellátottak.

Cégünk minden megrendelt zárszerelési munkánál, már a telefonos beszélgetésben tájékoztatja ügyfeleit a felmerülő költségekről. Ezt az ügyfelek is nagymértékben értékelik, mert nem akkor éri őket az esetleges meglepetés, amikor a munkát már elvégeztük. Inkább kicsit több időt töltünk el azzal, hogy kikérdezzük az ügyfelet a probléma mibenlétéről, hogy pontosan miről van szó, milyen ajtóról, milyen zárról és milyen zárszerelési lehetőségek jöhetnek szóba a probléma megoldására. Ez pedig ennyibe és ennyibe kerül.

Iseo zárszereléssel kapcsolatban csak hozzánk forduljon! Nálunk bármilyen fajta Iseo zár raktárkészleten van, így az igényelt zárszerelést bármikor el tudjuk Önnek végezni!

Iseo teljeskörű zárszerviz helyszíni kiszállással

Amikor nem megfelelően működik az Iseo zárszerkezet, akkor van szükség zárszervizre. Ezt onnan lehet felismerni, hogy a zár elkezd akadozni, már nem visz simán és szépen mind a négy fordulatot. Ilyenkor már nem tökéletes már a működése.

A jó hír az, hogy nem feltétlenül van szükség zárcserére, főleg nem egy 2-3 éves Iseo zárszerkezet esetén. Elképzelhető, hogy annak idején a zárszervizes kolléga nem jól szerelte be ezt a zárat, vagy nem ellenőrizte le kellőképpen a működését, és ezért az akadozás. Ilyenkor elég egy kis ellendarab igazítás, esetleg ajtóbeállítás, a három irányba történő záródás ellenőrzése, így egy kis karbantartással rendbe tehető a probléma.

Cégünk a zárszerviz szolgáltatás során, a helyszínen azonnal elhárítja a problémát. Ennek felismerése és átlátása köszönhető a többéves trezorzár-szerviz tapasztalatunknak, valamint az Iseo zárszerkezetek működési ismeretének.

Ha módjukban áll, akkor érdemes mindig hangsúlyt fektetni a megelőzésre, amivel elkerülhető a későbbiekben már elengedhetetlen zárnyitás és zárcsere.

Iseo zárjavítás, ajtóigazítás, ajtóbeállítás szakemberrel

Az Iseo zárszerkezeteket általában még nem kell javítani, mert még csak pár éve vannak jelen az országban. Ha mégis akadási vagy lamella-, rugótörési probléma merülne fel, azt teljes szerkezet-cserével tudjuk orvosolni.

De mint már említettük, ez az Iseo zárak esetében még nem igazán fordult elő, mert minden szerkezet, ami az ajtókban van, az fiatal.

Iseo ajtónyitás, zárnyitás

Az Iseo ajtónyitást, zárnyitást kizárólag hozzáértő szakemberrel végeztesse el, mert csakis egy szakember tudja megállapítani, hogy miért is nem nyílik az ajtó!

Egy kisebb hibából, a tudatlanságból és a tapasztalatlanságból kifolyólag, óriási hiba is keletkezhet.

A legtöbb előforduló eset az Iseo zár gombos kivitele miatt adódik. Az emberek benne hagyják a zárban a kulcsot és maguk mögött behúzzák az ajtót. Ilyenkor nem kell pánikolni, mert roncsolásmentesen lehet nyitni az ajtót, zárat.

A másik legsűrűbben előforduló eset a trezorzáraknál, amikor a zár már nagyon nehezen működött és egy pillanatban átfordult a kulcs. Ilyenkor se ki, se be és az ajtó zárva van. Ebben az esetben sem kell szétroncsolni az ajtót, megvan hozzá a megfelelő szaktudás és célszerszám. Pár perc alatt ki tudjuk nyitni az ajtót.

A harmadik, már ritkábban előforduló eset, amikor az ajtó zárva van, és tartalék pótkulcs hiányában az ajtózárat meg kell fúrni. Ez egy kicsit hosszabb időt vesz igénybe. Ezután a művelet után feltétlen zárat kell cserélni, hacsak nem akarják, hogy nyitva legyen az ajtó.

Vannak még olyan zárnyitási esetek, mint mikor valaki benne hagyta belülről a kulcsot és rosszul lett, esetleg nyaralni ment a család és csőtörés lett a lakásában, vagy bármilyen olyan eset, amikor nincs meg az ajtóhoz a kulcs és muszáj lenne az kinyitni.

A felsorolt esetek mindegyikénél csak roncsolásos eljárással tudjuk kinyitni az ajtót és a zárcsere szükségessége elengedhetetlen.

Bármilyen ajtónyitási, zárnyitási probléma merül fel, az Iseo zárszervizre mindig számíthat, velünk mindig számolhat!

Ha nem akar a zárnyitás áldozatává válni, időben ellenőriztesse Iseo zárját zárszerviz cégünkkel, mivel ha időben észrevesszük a bajt, akkor a zár meghibásodásának a lehetősége is csökken! Egy egyszerű és gyors ellenőrzéssel, esetleges karbantartással, évekkel lehet megnövelni az Iseo zár élettartamát.

Ne várja meg, hogy ajtónyitásra, zárnyitásra legyen szüksége! Ne kelljen arra hazamenni, hogy nem működik a zár, nem nyílik az ajtó. Így is mindenkinek van elég baja, gondja az életében, az este inkább legyen szép, nyugodt és nem utolsósorban biztonságos!