Hogyan védjük meg lakásunkat a besurranó tolvajok ellen

Szinte mindennap szembesülünk a TV-ből, rádióból, ismerőstől, hogy Budapesten vagy vidéken betörtek, bementek, valakihez, megkárosították, elvitték a pénzét, mobilját, értékeit. Sok esetben a lakástulajdonos otthonléte alatt történik a besurranás, pl. egy ebéd utáni alvás során. Ilyenkor általában nyitva maradt egy hátsó ajtó, ahol a betörő nyugodtan besétált és magához vett pár értékes tárgyat.

Természetesen mindenki meg van rémülve, hogy hogyan is történhetett mindez, keressük a hiba okozóját, de szálljuk magunkba! A problémát mi okoztuk, mert rajunk múlott, hogy bár csak félórára dőltünk le, de addig valami nyitva maradt, hadd szellőzzön a lakás címszóval.

Nem győzzük hangsúlyozni az ajtók, kapuk kulcsra való zárását és az ablakok becsukását, bezárását, ezeknek a fontosságát!

A besurranó tolvajok módszerének jellemzői

A betörők általában főként a besurranók, akik egyedül dolgoznak és leginkább fényes nappal jönnek elő, amikor senki nincs otthon. Ilyenkor tisztább a terep, lehet garázdálkodni.

A besurranás, a tolvajlás az alkalom szüleménye, ehhez nem kell tanfolyamot végezni, lélekjelenlét és rátermettség azonban kell. Ezek a rosszemberek nem törnek, zúznak, nem feszegetnek zárakat, nem törnek üvegeket, vagy egy nyitott ajtón át mennek be vagy egy nyitott ablakon keresztül jutnak be. A bűnt elkövető személyek 1-3 perc közötti időt tartózkodnak a lakásban, épületben és a szem előtt lévő, könnyen mozdítható értékeket ragadják meg. Ilyen pl. egy laptop, okostelefon, pénztárca, ékszer, esetleg készpénz, stb. Sosem előre tervezetten dolgoznak, hanem az alkalom hatására egy nyitott ablakon ugranak be, nyúlnak be, nincs előre tervük, őket az alkalom, a lehetőség mozgatja.

Nagy a lélekjelenétük, ha bejutnak a lakásba, még képesek éjjel a fejünk mellől is elvinni egy esti nyomkodásban otthagyott mobilt. Társasházak esetében mindig az előszobába hagyott értéket markolják fel, nem is mennek tovább. Családi házak esetén jellemzően a nappali, étkező és az előszoba a célpont. De itt is maximum két perc a látogatási idő.

Hol jut be a betörő a lakásunkba?

A betörés vagy besurranás szinte bárhol, ahol van mód és lehetőség, megtörténik. Azok az emberek, akik ezt választották a megélhetéshez, szinte minden eszközt megragadnak, és kihasználnak minden lehetőséget a gyors bejutásra a zsákmány megszerzése érdekében. Lehet ez egy garázsajtó, egy nyitva hagyott emeleti ablak, egy rács nélküli, bebuktatott pinceablak, egy hátsó bejárati ajtó, vagy éppen a szellőztetésre nyitvahagyott főbejárat, alagsori ablakok, teraszablakok, tárolókapuk, kertkapuk, stb., azaz bármi.

A betörőknél a legfontosabb szempont a behatolás megkezdés előtt a kamera riasztó hiánya, a menekülési útvonal átgondolása, hogy ne legyen követlen szomszéd, szemtanú, ne legyen kutya a közelben, fontos a bejutás ideje, nehézsége, kockázata. A legfontosabb azonban, ha lehet, ne tartózkodjon senki a lakásban.

Mit tegyünk a besurranó tolvajok ellen?

  • a bejárati ajtó kulcsra való zárása, kertkapu, garázs és az összes nyílászáró bezárása, az ablakokat is beleértve
  • a bejárati ajtó közelében, az előszobában ne tartsunk készpénzt, ékszereket, mobilokat, kulcsokat!
  • ne hagyjunk nyitva hátsó ajtót, autót, mindet zárjunk, ha van riasztó, azt be kell kapcsolni!
  • másodvédelmi vonalként szereltessünk risztót vagy kamerarendszert – elsődleges betörési szempont, mert ha ezek jelen vannak, tovább állnak a tolvajok
  • a szomszédokkal jó kapcsolat ápolása, hogy figyeljenek egymásra
  • szereltessünk az ablakokra rácsot – nem esztétikus, de visszatartó erő!
  • a bejárati ajtóra hevederzár felszerelése, részletek itt
  • ablakokra befeszítésgátlók felszerelése, részletek itt

Rövid összefoglaló – Kihez forduljak?

A fent leírtak figyelembevételével, akár munkába megyünk vagy éjjeli alváshoz készülődünk, zárjunk be mindent, ellenőrizzük az összes nyílászárót, ez a legfontosabb! Továbbá ellenőriztessük időközönként a lakásunk védelmére szolgáló ajtók, ablakok zárjait, hogy megfelelnek-e a tolvaj, illetve a betörők távoltártására.

Sokszor elég a bejárati ajtót megerősíteni egy masszív, biztonságos, betörésbiztos másodzár felszerelésével! Ha érdekli Önt, itt utána olvashat, megnézhető a képeken, tájékozódhat az áráról!

További kérdés esetén forduljon hozzánk bizalommal, mi segítünk megelőzni a betörést, visszatartani a besurranó tolvajokat! Hívja ügyfélszolgálatunkat hétköznapokon az alábbi telefonszámon!

06-70-770-2942

zárcsere, zárcsere Budapest, zárszerviz, zárszerviz Budapest
zárcsere, zárcsere Budapest, zárszerviz, zárszerviz Budapest