Az előre megrendelt munkák

A mai hírünkben szeretnénk pár dologra felhívni kedves olvasóink figyelmét, a már előre megrendelt munkákkal kapcsolatban.

A zárszerviz cégek, lévén elsősorban gyorsszolgálatok, úgy működnek, hogy amikor az ügyfelek bejelentenek egy problémát, arra mihamarabb megoldást kínálunk zárszerviz, zárcsere zárnyitás vagy zárszerelés formájában. Általában még aznap megoldjuk a problémákat, vagy legkésőbb másnapra egyeztetünk időpontot.

Vannak azonban olyan megrendelőink is, akik akár egy héttel előtte már telefonálnak és így foglalnak időpontot a zárszervizes szolgáltatásunkra. Ezzel nincs is baj, hiszen ilyenkor könnyebben is tudunk alkalmazkodni akár a kora reggeli, még munka előtti, vagy a késő délutáni, munka utáni időpontokhoz.

A baj csupán akkor van, amikor közeledünk a megbeszélt időhöz, nekünk meg sorban telnek meg az időpontjaink. Végül a leegyeztetett nap reggelén az ügyfél jelentkezik, hogy lemondja azt, rosszabb esetben, a helyszínre érkezve nem találunk ott senkit, és a telefont sem veszik fel. Ez nem nevezhető korrekt eljárásnak. Természetesen bárkinek bármi közbejöhet, ezzel semmi gond nincs. Ellenben, ha a nálunk megrendelt munkát már mással elvégeztették, akkor illenék azt rögtön lemondani.

Az idő nekünk is pénz, illetve lenne másik ügyfél, akinek szüksége lenne arra az időpontra. Így ezúton is kérünk mindenkit, ha valami esetleg közbejön a megbeszélt időpontra, akkor legyen kedves azt mifelénk is minél előbb jelezni! Köszönjük!

2017.03.17.