A kínai zárbetétekről

Miért olyan „népszerűek” a kínai zárbetétek Magyarországon? Miért találkozunk velük minden harmadik ajtóban? Mi az, amit a vásárlók, ügyfelek nem tudnak ezeknek a betéteknek a kapcsán? Miről lehet a kínai cilindereket felismerni? Mai témánk erről szól. Érdemes velünk tartania, lerántjuk a leplet arról, amit eddig homály fedett…

Nemcsak az eredeti Hisec, Secdoors, Mexim, Nexim és egyéb kínai lemezajtókban találkozunk kínai zárbetétekkel. Rengeteg bejárati ajtóban vannak ilyen cilinderek, és elképzelhető, hogy a tulajdonosok nem is tudnak róla, hogy kínai zárbetét „védi” az ajtaját. Vajon ez hogyan lehetséges?

Nagyon egyszerűen. Sok zárszerviz cég használ kínai zárbetéteket. No nem azért,  mert annyira kiváló termék lenne, hanem mert kedvező áron hozzá tudnak jutni, majd azt nagy haszonkulccsal, szolgáltatás keretén belül, továbbadják az ügyfélnek. Persze ez szívük joga, hiszen szabadáras a piac, és ha van rá kereslet, akkor miért ne? Hacsak azért nem, mert ez az ügyfél megtévesztése. Természetesen vannak olyan ügyfelek, akik a legolcsóbb megoldást szeretnék, azoknak valószínűleg el is mondják, hogy egy jó kis kínai betétet kapnak majd, de nem ez a jellemző. Inkább az, hogy eladják a kínai vacakot középkategóriás zárbetétként, és egy 1500-3000 Ft beszerzési áras zárbetétet továbbadnak 20-25 ezer Ft + Áfa költségért. Ez az, amit nem tartunk korrektnek.

A kínai zárbetétekkel alapvetően az a baj, hogy gyenge a minőségük, köszönhetően az olcsó alapanyag használatnak, valamint a nagyszámú sorozatgyártás miatt a minőségük is olyan, amilyen. Sorjás kulcsok, védelem nélküli zárbetétek, nehézkes és drága kulcsmásolás. Sokszor az ügyfél nem is tudja mit kapott, hanem mikor bemegy kulcsot másoltatni egy hozzáértő szaküzletbe, akkor szembesül azzal, hogy ez egy vacak. Erre ő elmondja, hogy 30 ezret fizetett érte, mire megmutatják a polcon, kiskereskedelmi áron 3500 forintért. Mi ezt tartjuk gusztustalannak.

Ne ijedjenek meg, vannak azért korrekt zárszerviz vállalkozások is, akik nem használnak ilyen termékeket, vagy csak annak adják, aki ezt kéri. Ennek ellentéteként, vannak azonban olyan zárszervizesek is, akik azt sem tudják, hogy melyik zárbetét kínai. Sajnos ez a nagy magyar igazság.

Természetesen vannak, akik saját maguknak szerzik be ezeket a zárbetéteket, őket kizárólag egy irányelv vezérli, mégpedig az olcsóság. Ezzel nincs is semmi baj, nem mindenki szándékozik 25 ezret kifizetni egy zárcseréért, legfeljebb vállalja a következményeket, hogy évente akár 4 zárcserét is el kell magának végeznie. Ha viszonylag hosszú távon gondolkodunk, akkor is két év alatt annyiszor kell majd kicserélni a zárbetétet, amennyiért már egy minőséget kapott volna, amely szakszerűen beszerelve akár 6-8-10 évet is kibír. Ezt azért érdemes átgondolni, illetve azt is mérlegelni, ha esetleg akkor romlik el, amikor az ajtó kulcsra van zárva, akkor az szerszámok és külső segítség nélkül problémás lehet. De ezt mindenki maga dönti el.

A kínai zárbetétek viszonylag könnyen felismerhetők onnan, hogy 1.) vagy nincs rajtuk semmilyen márkajelzés, logó, felirat, 2.) vagy pedig fura, általában hárombetűs névjelzéssel vannak ellátva. Ilyen pl. Sib (nem összekeveredő az olasz S.a.b.-bal!), Dog, Yih, Nis, GMB, Anbo, stb. Ez utóbbi nagyon népszerű kínai zárbetét, jó olcsó, és semmit sem tud, gyakran el is romlik.

Ha nem szeretnének kínai terméket az ajtóba, amellyel csak a gond lesz, akkor hívjanak minket, tőlünk ilyet biztosan nem fognak kapni! Még az sem, aki ilyet kér. Őket inkább máshoz irányítjuk….

Shares 0