Zártörés, zárcsere videók

Figyelemfelkeltés céljából színesítsük egy kicsit az oldalunkat különböző videókkal, amelyben szemléltetjük, a különféle zártöréses módszereket, zárcsere folyamatokat. Ezzel az a célunk, hogy a zártörés esetében pl. felhívjuk a figyelmet arra, hogy milyen egyszerűen, gyorsan és hangtalanul el lehet végezni ezt a műveletet.

Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy a legtöbb magyar ember az árat nézi elsősorban, a minőség és a biztonság ezután következik. Nem győzzük azonban eléggé hangsúlyozni, hogy amikor a védelem a szempont, akkor a minőségnek kell előtérbe kerülnie. Amit a zártöréses videón is láthatnak (https://www.youtube.com/watch?v=QGVgS20-444), az egy nagyon népszerű és elterjedt behatolási módszer. Persze kaptunk olyan kommenteket, hogy ne adjunk ötletet a betörőknek, de higgyék el, ezt a módszert ők is nagyon jól ismerik és alkalmazzák. Minden szerszám, speciális eszköz beszerezhető az interneten, így ez sem probléma egy profi betörő számára.

Mindez ellen pedig védekezni kell! A legegyszerűbb módja ennek a törésvédett zárbetét használata. Muszáj megemlítenünk, hogy ne hagyják magukat félrevezetni zárszerviz cégek által, akik esetleg ezzel nincsenek tisztában, mert sajnos vannak ilyenek. Felhígult a szakma és sokan visszaélnek a helyzettel és kihasználják az emberek tudatlanságát.

Miről lehet felismerni a törésvédett zárbetétet? Ez nagyon egyszerű, egy kisiskolás is meg tudja különböztetni őket a többitől, ha tudja, mit kell figyelni. Ebben most segítünk. Nézzék meg az alábbi szemléltető fotókat!

zárcsere, zárcsere Budapest, zárszerviz, zárszerviz Budapest
zárcsere, zárcsere Budapest, zárszerviz, zárszerviz Budapest
zárcsere, zárcsere Budapest, zárszerviz, zárszerviz Budapest

A törésvédelem kétféleképpen van kialakítva a hazai piacon megtalálható zárbetétekben. Az egyik mód, amikor „kikönnyítik” a zárbetét első részét (kb. 10mm), így ha ráfognak egy fogóval vagy egy szerszámmal, akkor az a rész törik le, miáltal a zárbetét belsejéhez nem férnek hozzá, tehát nem tudják azt visszanyitni. Így az ajtó sem nyílik. Ez látható az első fotón. Ennek van még egy előnye, hogy a saját kulcsával továbbra is kinyitható, így –amennyiben megrongálták a zárbetétet- nem kell fúrni, faragni, hanem egy egyszerű zárcserével megoldható a probléma.

A másik kialakítás, ami jól látható a 2. és 3. fotón, hogy a zárbetét középső, leggyengébb pontját erősítik meg egy acéldróttal, vagy a zárbetét aljának teljes hosszában van behelyezve az acélmerevítés, ez az ún. acélhíd. Ezek a megoldások szintén a zártörést hivatottak megelőzni. Mert itt is hiába fognak rá, az acélmerevítés miatt a zárcilinder nem fog kettétörni, így nem nyitható vissza a zár, miáltal nem nyílik az ajtó.

Semmilyen másfajta törésvédelem nem létezik. Az meg abszurd, amikor valaki azt mondja, hogy az a törésvédelem, ha a cilinder nem lóg ki az ajtóból. Ennek ne dőljenek be! Keressék a védelmet a zárbetét alján, vagy elején a fotók alapján! Ha ezek nincsenek ott, akkor bármit is állítson a „zárszakember”, az a zárbetét nem törésvédett!

Annyit még hozzáfűznénk ehhez, hogy ezek a zárbetétek középkategória felett vannak, így az áruk nem olcsó. Viszont a védelem, amit nyújtanak többet ér, mintha fele összegért egy védelem nélküli, olcsó, silány, minőségtelen tucat termék lenne beszerelve!

Mi mindig azt mondjuk, inkább legyen egy pár héttel később elvégezve a zárcsere, mint előbb, de minőségi termékre, nem olyanra, ami nem ér semmit!

Figyeljék a jeleket! Biztonságos, szép napot kívánunk!