Valóban védett a védőkártyás zárbetét?

Zárzorro, zárzorro Budapest, zárcsere, zárcsere BudapestEz egy nagyon érdekes téma, hiszen a laikusok, az átlagemberek számára nagyon is könnyen megtévesztő lehet. Ráadásul okot is adhat, mind a szándékos, mind a tudatlanságból származó, szándék nélküli megtévesztésre.

Az emberek, és sajnos sok, magukat zárasoknak titulált „szakemberek” tudatában az van rögzülve, hogy minden ún. védőkártyával ellátott zárbetét kulcsai védettek.

Innen két irányba lehet rögtön elkanyarodni, az egyik az, hogy mi is az a védőkártya, a másik pedig, hogy mit jelent a védettség.

Kezdjük ez utóbbival, mert ez az alap kiindulópont. A védettség a kulcsokra vonatkozik. Amikor azt mondjuk, hogy védett kulcsok, akkor ezen általában azt értjük, hogy a kulcsok szabadalmi védelem alatt állnak. A szabadalmi védelmi eljárást a gyártó cég tudja kezdeményezni, mely procedúra után, a kulcsok szabadalmi védettséget élveznek, korlátozott ideig. A szabadalmi védelem hosszútávú, mindez lehet 10-15-20 év is.

Tehát erre az időszakra a kulcsokat levédték, így ezeket csak és kizárólag a gyártó cég tudja legyártani, és nyerskulcs formájában a partnereinek biztosítani. Semmilyen nyerskulcsgyártó nagyvállalat, pl. JMA, Silca, Erebbi, ezeket a nyerskulcsokat nem gyárthatja le, a szabadalmi időszak lejártáig. Mindezek értelmében, a kulcsokat csak azok a kulcsmásoló egységek, boltok tudják lemásolni, akiknek a gyártó cég (vagy annak disztribútora) nyerskulcsokat biztosít. A nyerskulcs megléte nélkül kulcsmásolás nem történhet (mert nincs mire).

Folytassuk a védőkártyával. Tehát a védőkártya a másolásvédett kulcsokkal rendelkező zárbetéthez tartozik. Ez többnyire plasztik, bankkártya méretű kódkártya, de néha lehet annál kisebb méretű is (pl. CEI). Ez a kártya a zárbetét dobozába van becsomagolva, és mindenféle kódok vannak rajta, továbbá természetesen fel van tüntetve rajta a gyártó cég neve, logója, grafikája, mindez a gyárnak a színeiben. A papírból készült védőkártyák komolytalanok, nagy, nemzetközileg elismert gyártó ilyet nem nagyon bocsát ki. Ha papírkártyás zárbetéttel találkoznának, akkor az, bármit is állítson a kereskedő, biztosan nem védett kulcs (pl. Biztibuk- amin még kódsor sincs, Abus D6,). Itt is van egy kivétel azonban, mégpedig a Fab 200 esetében, ahol a papírkártya valódi kódkártya, és minden további, fent említett információk/kódok hivatalosan fel vannak tüntetve rajta.

Tehát a kártyán lévő kódok alapján történhet a kulcsmásolás. A kártyát meg kell őrizni a tulajdonosnak, mert csak ez alapján lehet a kulcsokat lemásolni, és csak olyan helyen, akiknek a nyerskulcsok biztosítottak! Ez a magyarázat arra, hogy sok helyen miért nem másolnak le sokfajta kulcsot (pl. Mister Minit). Mert nincsen megfelelő nyerskulcsuk, amire rá tudnának másolni.

És itt már kezdődik is a szakmai hozzá nem értés, illetve a vásárlók szándékos, vagy véletlen megtévesztése. Nagyon fontos azt is hozzátenni, hogy vannak forgalomban olyan kulcsok, amelyeknek a szabadalmi védelme már lejárt! Ezt nem hosszabbította meg a gyártó cég, így a kulcsokat elkezdhették gyártani a nyerskulcs-gyártó vállalatok. Azonban egy nagyon fontos dologról elfelejtkeztek, mégpedig a kódkártya megszüntetéséről. Így a kártya a mai napig benne van a zárdobozban, pedig a kulcsok már nem védettek, azok másolása nem kötött a kártyához. Ilyen pl. a Mul-T-Lock 7×7 és Classic, Abus D10, Abus D15, Elzett X11, Gege ANS2, Titan K5, Gera. Ezeknél, hiába van kódkártya a dobozban, a másolásvédelem már lejárt, így bárki le tudja őket másolni.

Mindezek tudatában nagyon nehéz dolguk van a vásárlóknak, hiszen gyakorlatilag megtéveszthetővé válnak, mert ők nem is tudhatják, hogy éppen melyik kártyavédelem járt már le. Így a boltok, illetve a zárszervizes cégek megtéveszthetik, becsaphatják őket, és egy olyan extra védelmet hitethetnek el velük (zárszervizes cégek esetében nemcsak elhitetik, hanem meg is fizettetik), amelyek nem léteznek. Gyakorlatilag egy átlagember nem tudhatja, hogy melyik kódkártyával rendelkező zárbetét kulcsai védettek, és melyek nem.

Talán egy apró támpont lehet, hogy a nagy múltú zárgyártók, prémium kategóriás, drága (20.000 forint feletti) zárbetétek kulcsai valódi szabadalmi védelemmel rendelkeznek. Ilyen pl. az RB, CEI, Mul-T-Lock Interactive, Mul-T-Lock Integrator, Mul-T-Lock MT5+, Fab 200 (a papír kódkártyás!), Mauer C14, Mauer C07.

Persze, hogy még jobban összekavarodjanak a vásárlók, itt azért tudni kell, hogy a Mauer kulcsok nem szabadalmi, hanem jogi védelem alatt állnak, továbbá a másolás-védelmen kívül egyéb védelemmel nincsenek ellátva, tehát nem tartoznak a prémium kategóriába.

A 10.000 Ft alatti zárbetétnél pedig ne is álmodjunk másolás-védelemről (kivéve a fent említett Mauer zárbetétet)!

Végezetül pedig a főkérdés, hogy kit is véd a kártya? Mindenképpen az ügyfelet. Ez arra van, hogy ha bárkinek is kölcsönadják a kulcsot, akkor azt ne tudják a tulajdonos tudta nélkül titokban lemásoltatni és utána esetleg bejutni a lakásba. Ezért nem lehet megkerülni a kártyavédelmet, ezért nem másol le semmilyen komoly szaküzlet kódkártyával ellátott kulcsokat a kártya megléte nélkül.

A kódkártyára vigyázni kell, mert érték! Egy csúcskategóriás termékhez tartozik, amely elvesztése esetén, zárcsere, vagy – egyes típusoknál – zárkódolás szükséges ahhoz, hogy új kártyához jussanak, és a kulcsokat másoltatni tudják. Aki a kártya kérdést megkerüli az jogsértést követ el, amely komoly büntetést von maga után.

2017.03.03.

Shares 0